Csömör-Kerepes-Domony

Csömör-Kerepes-Domony

A Csömör és a gödöllői Hilltop Farm közötti szakasz kiválóan alkalmas kezdő tereplovasok gyakorlati tudásának megszerzésére, tekintettel arra, hogy a szakasz rövid, közúti forgalomtól döntő mértékben mentes, kiváló talajú.

Csömör
A falu határában húzódó földút kiváló homokos talajú. Egy rövid szakaszon a falu szélső házait érintve hagyjuk el Csömört. Ezt követően kiváló talajú erdei utakon haladhatunk tovább mindhárom jármódban, bár az utak szélessége alkalmanként az 1-1,5 métert nem haladja meg.
A Hungaroringet körülvevő aszfalt úton kell lépésben áthaladnunk, majd ezt követően szintén kiváló talajú, mindhárom jármódban jól járható erdei úton érjük el az M31-es út feletti átjárót, ahol gépjármű forgalom nincs. Az átjáró után lépésben haladva érkezhetünk meg a Hilltop Lovas Farmra,
ami Gödöllő közigazgatási területén található. Napközbeni és éjszakai pihenőhelyként is használható.
A Hilltop Lovas Farmtól Isaszeg irányába haladva homokos, kiválóan lovagolható úton kerüljük meg Gödöllőt. Jól lovagolható, gyors szakasz.
A Gödöllő – Isaszegi úton lépésben, a közlekedési szabályoknak megfelelően kell aszfalton közlekednünk a Gödöllői Arborétum bejáratához. Az Arborétumban kitűnő, látványos, homokos földúton haladunk Szárítópuszta felé. Az Arborétumot elhagyva, Szárítópuszta mögött hosszú, egyenes, vágtázásra kiválóan alkalmas talajú út található. Gödöllő alatt, a szakasz végén a vasúti híd alatt haladunk át és érjük el a Máriabesnyői Mária-kegyhelyet. Itt rövid szakaszon keresztül áthaladunk a 30-as úton és indulunk el a Babatvölgyi Lovasközpont irányába. Végig erdei földúton haladunk, bár sok helyen az út alig haladja meg az egy méter szélességet.
Az M3-as autópálya fölött felüljárón haladunk át. A felüljárón való áthaladásra mind a lovakat, mind a lovasokat fel kell készíteni, mert a lovak számára nem természetes az alattuk haladó gépjárműforgalom.
Az átjárón gépjárműforgalom nem lehetséges. Az átjáró előtti és utáni szakasz rendkívüli módon benőtt, ezért nehéz, de nem lehetetlen a megközelítése. Az M3-as út másik oldalán kitűnő talajú, árnyas úton haladunk Babatpuszta felé. Javasolt jármód: lépés, ügetés.

A Babatvölgyi Lovasközpont a lovak elhelyezésére és szálláshelyként, illetve napközbeni pihenőhelyként is használható. Babatpusztát elhagyva szintén kitűnő homokos, bár kissé lankás úton haladunk a domonyvölgyi Lázár Lovasparkot érintve.
Mindhárom jármód alkalmazható.

A Domonyvölgyi tavaknál – tekintettel arra, hogy bár földutakon haladunk, ezek többször sóderral felszórtak és amiatt, hogy az üdülőtelepen személy- és gépjárműforgalom van – célszerű lépésben, ügetésben haladni.

Az üdülőtelepet elhagyva már találkozhatunk keményebb, agyagos, illetve kissé köves talajjal is, így érkezünk a Galga-völgyben lévő Domonyi Lovas Sport Központ. Napközbeni és éjszakai pihenőhelyként is használható.

A Csömör és a gödöllői Hilltop Farm közötti szakasz kiválóan alkalmas kezdő tereplovasok gyakorlati tudásának megszerzésére, tekintettel arra, hogy a szakasz rövid, közúti forgalomtól döntő mértékben mentes, kiváló talajú.
A Csömör-Kerepes-Domony szakasz csak lóháton járható.

  • Hossza: 45 km

Térség: Közép-Magyarország
Fogattal is teljesíthető: Nem
Vezetett túra: Nem

1011 Budapest, Aranyhal u. 4. • +36 20 578-7600 • info@eurohorse.hu